A fekete hattyú más, mint a fehér társai.
Mindig is kívülállóként kezelték.
Kiközösítették.
Egyedül ringatózik a víz felszínén, melynek tükrében ugyanazt a sötétséget látja, mely az ő szívében is tombol.
A kirekesztettség nem engedett számára elfogadást.
A fehér tollak gyűrűje mindig szétnyílik körülötte, mintha jelenléte foltot ejtene a tisztaságon.
A vágy, hogy tartozzon valahova, minden másodperccel egyre múlandóbb reménnyé formálódott.
Lelkében ott él a magány, mely változásra áhítozik.
Sóvárogva keresi a helyét a többiek közt… Mégsem lelhet társra soha.
Mégis…
A fekete tollak, nem hibát, hanem olyan szépséget rejtenek, amely nem a megszokásban, hanem az egyediségben gyökerezik.
Különleges… mert más.
És ebben a másságban rejlik valódi fensége.
Ardynt az iskolai kegyetlenség formálta. Szavak, amik a pengénél mélyebbre vágtak. Tettek, amelyek darabokra zúzták.
Ám minden seb lassan fegyverré vált. Most már nem az a fiú, akit megtörtek. Hanem a csendben lappangó ítélet.
És amikor eljön az idő… a vér mossa majd tisztára a múltját.
Értékelések
Még nincsenek értékelések.